Levada túra és láva barlang

Még tegnap este próbáltuk eldönteni, hogyan is tervezzük ezt a napot. A tegnapi túravezetőnktől hallottuk, hogy a mai nap egy levada túrát fognak megtenni, ami, és gondolkodtunk, hogy elmenjünk-e mi is. Mi is akartunk egy ilyen túrát tenni, és úgy tűnt, hogy a Sao Jorge közelében lévő az egyik legszebbek közé tartozik. Csupán az aggasztott bennünket, hogy mára esőt jeleztek, és ha ez megtörténik, akkor törlik az utat, és valami más túrát tesznek meg helyette.


Végül is úgy döntöttük, hogy mi magunk bérelünk egy autót, elmegyünk, és reménykedtünk, hogy olyan idő lesz, hogy meg tudjuk tenni a túrát. Sikerült is találnunk egy autót, reggeli után nyitásra odamentünk, és kibéreltünk egy kisautót.
10,45-kor már meg is érkeztünk és elindultunk a Levado do Rei túraútvonalon.

A levada túrák a legnépszerűbb programok közé tartoznak Madairán. A levadák csatornarendszert jelentenek, amelyek közül több a XV. századból származik. A sziget különböző pontjait kötik össze, és összegyűjtik az esővizet.

Rendkívüli szerepet játszanak a helyi farmok vízellátásában, amely a mezőgazdasághoz elengedhetetlen. Madeira felfedezésének legjobb módja, ha végigsétálunk egy ilyen leveda mentén megcsodálva a körülötte lévő gazdag növényvilágot.

A keskeny csatorna mentén egy keskeny kis sétaút volt, amely mellett néhol igen mély szakadék volt. A legveszélyesebb helyeken itt is korlátok védték a gyaloglókat.












Nem ismertük a növényeket, de néhol olyan kellemes illat volt, ami fűszernövényekre emlékeztetett, hol pedig édes virágillat volt.

A páfrányok nagyon kedvelik ezt a nedves levegőt, és több fajtáját is felfedeztük a séta alatt.

Legtöbbször erdőn vezetett keresztül az út, de időnként csodálatos kilátás nyilt a távoli hegyekre.

Örültünk, hogy tiszta volt az idő, és láthattuk a kilátást.

Különféle gombákat is láthattunk útközben,

és egy kis alagúton is keresztülvezetett az út.

Egy ideje már hallottuk a távolban a víz morajlását, és meg is pillantottunk egy kisebb vízesést.
Az út még tovább kanyargott a kis csatorna mentén, és már egyre sűrű, sötétebb erdőben vezetett.

Néhol a sziklák oldalán folyt le a víz, és próbáltunk a víz mögé bemenni, de mégis csak sikerült egy kicsit eláznunk.
















5,1 km után megérkeztünk az út végéhez, ahol egy kis patak csobogott, némi kis eséssel. A tegnapi csoportvezetőnket itt találtunk, most egy nyolc fős
csoportot vezetett.
Mire mindennel végeztünk, és elindultunk visszafelé, mintha az eső csak erre várt volna. Először csendesen, majd egyre erősebben esett. Igazán nem is lett volna hova  beállnunk, meg az sem volt biztos, hogy mennyi ideig esik, így inkább felvettük a dzsekieinket, és tovább folytattuk az útat. Szerencsére reggel egy váltás nadrágot is betettünk, számítva az esőre, így különösebben nem foglalkoztunk vele, hogy elázunk. Egy idő után már nemcsak a nadrágunk, hanem a bakancsunk is teljesen átázott. Úgy cuppogott benne a lábam, mintha egy vizi cipőben lett volna. Az eddigi tapasztalatok alapján tudtam, hogy még holnap is vizes cipőben fogok járkálni, amíg végül majd csak megszárad a lábamon. Ezek a bakancsok ha átáznak, akkor nagyon nehezen száradnak ki.
Visszafelé most már semmi kilátás nem volt, így még inkább megfogalmazódott bennünk, hogy mennyire hálásak lehetünk Istennek, hogy a beígért eső csak 2 órával később érkezett, így mindent láthattunk, amit lehetett. Mire visszaértünk az autóhoz, már csurom vizesek voltunk. Beugrottunk a parkolónál lévő kávézóba átöltözni, kávézni, enni, és reménykedtünk, hogy előbb utóbb eláll az eső.

Valóban kis idő múlva elállt, és tovább indultunk. Sao Vincente-be igyekeztünk, hogy az ott lévő lávabarlangot megnézzük. A több mint 890.000 éves barlangok egy vulkánkitörés következtében alakultak ki. A kiömlő lávafolyam külső rétege hamar kihült, míg belsejének több időbe került, így ennek köszönhetően számtalan lávacső alakult ki, melyből többet az 1990-es években a nagyközönség számára is megnyitottak.




Nagyon szép úton haladtunk, talán ez az északi part még látványosabb, mint az eddigiek voltak.

Néhány képet kattingattam az autóból, mert nem lehet minden kanyarban megállni egy fénykép kedvéért.

Megérkeztünk a kis faluba, és megtaláltuk a barlangokhoz vezető útat. Megvettük a jegyet, és kb. fél órát kellett várnunk a következő csoport indulásáig. Először a Vulkán Központot néztük meg, ahol láthattunk egy videót a vulkán kitörésekről, a sziget kialakulásáról.

Ezután végigjárhattunk kb. 1 km-t a barlangból, látva a természetes lávacsöveket.

Ezekben a barlangokban a plafonról nem lógnak cseppkövek a kövek magas vastartalma miatt,

de mégis érdekesek voltak, és hihetetlen volt azt végiggondolni, hogy a forró láva felolvasztotta a köveket, és úgy talált utat magának.

A barlangban folyt a víz, és több helyen is láttuk, hogy boros palackok voltak benne. A víz hőmérséklete 12-14 fok között van, és valamilyen ok miatt a jó hatással van rá, ha itt tartják kb. fél évig őket.

A túrának hamar a végér értünk, és még volt egy kis időnk, hogy a faluba is elmenjünk.

Az egyik látványosság a falu temploma, amit a falu szentjének, St Vincentnek szenteltek.

A XVII. században épült, és különösen látványos a mennyezet festése, az egyiken éppen megáldja a várost.

Amikor meglátgattuk egy kis énekegyüttes éppen gyakorolt, a már igen szokatlannak tűnő mandolin és tangóharmonika kísérettel.

A faluból lementünk a tengerpartra, ahol egy kis szimbólikus kápolna található azon a ponton, ahol St Vincent először partot ért. Az épület 1694-ből származik.

Ez a partszakasz nem véletnül a szörfösök paradicsoma, akkor hullámok voltak, hogy csoda.

Még egy darabig sétálgattunk, aztán ideje volt hazaindulni. Még legalább egy órás út állt előttünk, nem akartunk olyan túl későn hazaérni.