Balcoes kilátó, Ponta do Rosto, túra Ponta de Sao Lourencoból

Bár most már látjuk, hogy nem sokat lehet adni az időjárás előrejelzésre, mégis próbálkozunk úgy alakítgatni a programunkat, hogy egy-egy nap lehetőleg ne oda menjünk, ahova a legrosszabb időt jósolják.
Megreggeliztünk, aztán tegnap bérelt autót Vilmos visszavitte, és további 3 napra egy másik helyről bérelt, ahol sokkal olcsóbb volt a díj. Először az aktívabb programokat akarjuk "letudni", aztán majd lesz egy kis időnk relaxálni a medence mellett (ha éppen nem fog esni az eső, és nem találunk még újabb programokat, amiket muszály megtenni).
Bár az izomlázam még mindig nem múlik, mégis mára is egy kis gyaloglós napot terveztünk.


Az első programpont egy kisebb túra volt egy kilátóponthoz, ami a Ribeira Friotól indult el. Leparkoltuk az autót, a lehetséges sárra való tekintettel felvettük a még mindig igencsak nedves bakancsainkat, és elindultunk egy sétaúton, és csatlakoztunk a Serra do Faial Levada keskeny csatornáját követő sétaúthoz. Reggel Funchalban nagyon szép napos idő volt, így jó időre számítva egy vékony rövidnadrágot vettem magamra. Mikor kiszálltunk az autóból, már a hegyek között voltunk, teljesen befelhősödött, és igen hűvös szél fújt. Szaporáztuk a lépteinket, hogy ne fázzunk.






Ez az út is  nagyon szép volt, mindenfelé üdezöld fák, bokrok, páfrányok voltak láthatóak, némi kilátással. Ez egy kis rövid séta volt,









az út végén, kb. másfél km séta után elértük a Balcoes kilátópontot, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Riberia da Metade völgyre, és a környező hegyekre.










Tiszta időben a már korábban meglátogatott Pico do Areiro és Pico Ruivo csúcsát is lehetett volna látni, de sajnos most felhőben voltak.







Egy kicsit csalódott voltam, hogy nem volt teljes a látvány, de ennek ellenére csodálatos volt, csak én vagyok maximalista.







Amikor már minden lehetséges szögből megnéztük, lefotóztuk a látottakat, gyönyörködtünk a piciny madarakban, akik egészen közel jöttek, visszafordultunk, és újból megtettük ugyanezt az utat. Közben az idő már rosszabbra fordult, cseperegni is kezdett, így még jobban igyekeztünk, mert nem szerettünk volna ma is elázni. Szerencsére mielőtt jobban rákezdett volna, elértük az autónkat.

Ezután újból az északi parthoz igyekeztünk, de ellenkező irányba, mint tegnap, most Ponta do Rosto kilátóhelyet igyekeztünk megtalálni. Az autóban lévő GPS néha egy kicsit elirányít bennünket, de szerencsére tudjuk használni a telefonokat is, így előbb utóbb megtaláljuk, ahova igyekszünk.



Leparkoltuk az autót, és pár lépésre már tökéletes kilátás tárult elénk.










A távolban a part közelében vulkanikus sziklacsúcsok ágaskodtak ki a tengerből, és a hullámok vadul csapkodták őket. Az északi parton sokkal kegyetlenebb hullámok vannak. Bár igen szeles volt az idő, még sokkal melegebb volt, mint reggel a hegyek között. Hála a mi mennyei Édesatyánknak, az esőnek híre hamva sem volt, a csodálatos kilátást semmi sem akadályozta.
Szerettünk volna a sziget legkeletibb részéhez eljutni, így újból visszaültünk az autóba, visszafordultunk, és aztán egy másik úton folytattuk az útat Ponta de Sou Lourencoba. Innen egy hosszú földnyelv nyúlik ki a tengerbe,

amit érkezésünkkor mi is láttunk, mert a szigetre közlekedő gépek ezen a légifolyóson érkeznek.














Az út végén egy parkoló volt, innen már csak gyalog lehetett továbbmenni. Az öböl vize gyönyörű kék színű volt, egy-két kattintás után  már indultunk is a túrára.





Itt még a sziget déli részén levő tengert láttunk, aminek a vize nyugodt volt, csak kisebb hullámokat lehetett látni.

A szél már itt is fújt, de hogy milyen hihetetlen erővel tud tombolni, azt később tapasztaltuk meg.  Napos idő volt, néhány kisebb felhővel, így kellemes meleg volt az idő.


A táj igencsak különbözött az eddig megszokott, dús növényzetű, élénkzöld területektől. Néhol volt némi fű, de jobbára nagyon kopár volt, sehol egy bokor, sehol egy fa.





És egyszer csak megérkeztünk a sziget másik oldalára, ahol már láthattuk a különbséget a déli csendesen hullámzó, és az északi dühödten tajtékzó tenger között. Vadul csapkodta a tengerből ágasodó sziklacsúcsokat, amiket hirtelen felismertünk. Ezek voltak azok a sziklacsúcsok, amiket kicsit korábban Ponta de Rostoban láttunk!






































Egy bizonyos szakaszon olyan keskeny volt a föld a sziget két
oldala között, hogy egyszerre láthattuk a nyugodt, és dühös Atlantic Óceánt.

A terület néhol még kietlenebb volt, csak a vöröses szikla, vulkanikus kőzet borította.












Az út, mint általában a tengerpari "coastal walk"-ok, hol le, hol föl vezetett, és minden emelkedő után egy újabb szép látvány tárult a szemünk elé.

Bár tudtuk, hogy felesleges annyi sok képet csinálni, mégsem tudtunk ellentállni a kísértésnek, hogy újból megálljunk, és ne csak gyönyörködjünk, hanem kattintsunk is egyet.




Az eddigi tapasztalataink szerint valóban gyönyörű ez a sziget, akármerre megyünk, újabb és újabb szépség tárul a szemünk elé. Bárhol el lehetne tölteni órákat, csak bámulva azt a csodát, ami körül vesz.
De erre most sajnos nem volt időnk, 10 napba akartunk belesűríteni mindent, helyesebben a legfontosabb dolgokból némi ízelítőt. Így próbáltuk gyorsan magunkba szívni a látottakat, az érzéseket, hangulatokat, hogy majd később a fényképeket nézegetve talán újból átélhessük a csodát.





A túra utolsó szakaszához érkeztünk, az utolsó emelkedőhöz, ahol mintha nem is a földön, hanem a holdon jártunk volna. Vöröses, csupasz, sima vagy éppen tüskés sziklák mindenfelé.

Még az utolsó lépések, és már meg is érkeztünk a Furado csúcsára, ahol egy korlát állta útunkat, megakadályozva a továbbmenést.

Nem lehetett magunk alá láttni, de gondolom meredek sziklafal lehetett, ezért nem lehetett kimenni a szélére, vagy tovább menni. Igazán nem látszott, hogy a következő nyúlvány bár különálló, de a térképen látható, hogy tenger választ el bennünket egymástól.
Itt már annyira erősen fújt a szél, hogy még óvatosabbak voltunk, nehogy túlságosan kimenjünk a  szikla szélére, és lefújjon bennünket  a szél. Na nem mintha olyan pehelysúlyúak lennénk, de azért jobb az óvatosság!



Még néhány pillantás jobbra, balra, aztán indultunk is lefelé.





Idefelé láttunk egy kis pálmafákkal körülvett büfét, gondoltuk visszafelé betérünk egy kávéra. Az utóbbi időben sok csodálatos kilátás mellett fogyasztottam el a kávémat, gondoltam ez lesz a következő. Hát nem így történt. Sajnos állítólag nem volt elég napsütés, hogy a napkollektorok működjenek, így nem volt áram, hogy kávét csináljanak. Ehelyett egy kólával kellett beérnem.




Békésen iszogattunk, amikor egyszer csak azt vettük észre, hogy teljesen besötétedett körülöttünk, és az eső is el kezdett esni.

Jobbnak láttuk indulni, hiszen még majdnem félút állt előttünk.

Szerencsére az eső nagy része nem ért el bennünket, pár perces eső után már gond nélkül haladtunk.

Próbáltunk ellentállni a kísértésnek, hogy újból megálljunk a szép helyeken, hiszen még elég távol voltunk a szálláshelyünktől, és ha sikerül, még egy helyen szerettünk volna megállni.
A 7,5 km-es túra megtétele után kevéssel 5 óra után már a parkolóban voltunk, és ha kissé fáradtak is voltunk, örültünk, hogy ilyen csodálatos élményben lehetett részünk.

A már ismert útvonalon haladtunk, a sziget keleti oldalán, a repülőtér irányába. Az útak egyébként hihetetlenek, szinte egyik alagútból a másikba megyünk, köztük egy pillanatra meglátjuk milyen csodák helyen vagyunk, aztán újból eltűnünk a sötét alagútban.




Még útba esett egy másik kilátó pont, Cristo Rei (Krisztus, a Király), ahol egy Krisztus szobor áll kitárt kézzel. Hasonló a braziliaihoz, csak egy "kicsit" kisebb.

Hihetetlenül jól sikerült az időzítés, éppen naplementére értünk oda. A szobor mellett a Funchal öböl látványa is nagyon szép volt, bár a naplemente miatt már nem lehett annyira látni a képeken. Egy kis út levezetett az elég mélyen lévő partra, de már egyre hűvösebb és erősebb szél fújt, már sötétedett is, így nem akartuk ezt bevállalni. 2007-ben egy felvonó is nyílt itt, de már ahhoz is késő volt, éppen zártak be.
Még megvártuk, amíg teljesen lement a nap, aztán hazaindultunk.
Ha egy-két dolog nem pont úgy sikerült, ahogy terveztük, de mégis azt mondhatom, tökéletes napunk volt, hihetetlen sok élménnyel gazdagodtunk.